Tegnap már nem volt se időm, se kedvem írni. Főleg azért, mert marha ideges voltam a cserép miatt.
Reggel úgy indult a nap, hogy leszakadt az ég, dörgés-villámlás miegymás. Gondoltam, hogy akkor ma nem lesz semmilyen építés. Viszont reggel hét és fél nyolc közöttre ígérték, hogy érkezik a cserép. 7:20-kor beszéltem az emberekkel, hogy mi a helyzet. Mondták, hogy kimentek letakarni, amit tudtak (nem sok mindent, mert hát nem volt takaró fólia - egyébként a két napja azt mondta az időjós, hogy "10 napig nem várható említésre méltó csapadék"). Fél nyolctól már megszűnt az eső és fújt a szél. Kilenc óra után ismét kisütött a nap és ez az állapot kitartott egészen a nap végéig.
Délután a nagy bevásárlás után kimentünk megnézni, hogy haladtak a fiúk és megérkezett-e rendben a cserép. A szállítólevélen akkor vettem észre, hogy basszus ez nem ébenfekete, hanem antracit. Legalább a típusa rendben volt: Tectura Thermo Protector. Pont nem szürkét akartunk, hanem feketét. Telefonálás az Új Ház Centrumba, hogy akkor mi a helyzet, ahol a kereskedő hölgy már nem volt bent (mondjuk zárás előtt két perccel hívtam őket). Majd szombaton egyeztessek vele, egyébként is a Bramac már pénteken délben bezárt, tehát hétfő előtt semmit nem tudnak tenni. Remek.
A fiúk továbbra sem lazsáltak, amit mi egy fél tepsi meggyes süteménnyel háláltunk meg:
- Nappali:
- Konyha:
- Földszint egyéb részei (étkező, hálószoba, fürdő, wc, lépcsőház, kölekedő):
- Terasz (készül az emelet szerkezete):
Megérkezett a lambéria (osztrák) is, melynek csak a címkéjét fotóztam le, hogy jó lesz az még később is:
-g-