Ma muszáj volt lefesteni a lépcsőházat, mert holnap vagy holnapután érkezik a lépcső szerkezet, így az állványok útban lettek volna. Reggel kikísérleteztük a színt. Kipróbáltuk a színtelen Auro olaj-viasz 2:1-bent (Nr. 129), azután ennek a 2%-kal színezett változatát. Nyert a színezett változat. A szín egyébként a Nr. 150-82-es, égetett umbra lett.
A mai napon végeztünk is a betervezett munkával, így sikerült az ajtók széleit maszkoló szalaggal leragasztani, a lépcsőházat, valamint az emeleten a közlekedő falfelületeit lefesteni. A festés után 30-60 perces száradás után át kellett polírozni, erre mi műszálas, kevésbé szöszölős rongyokat használtunk, így a festés során látszódó ecsetvonások eltűntek és szép sima selyemfényű felületet kaptunk. Nagyon jó lett.
Néhány kép, ahol azért már látszik a szín (sajnos csak élőben adja vissza a gyönyörű hatást):
A hétvégén jöhet majd a nappali oldalai, a konyha és lenti fürdőszoba födém, a teljes étkező, a közlekedő és a hálószoba.
-g-