FAház

FAház

Földkábel

2017. október 15. - dulig

A héten nem volt áram. Korábban azt hittük, hogy csak a villanyóra melletti konnektorral van a gond, de kiderült, hogy a kisházban sincs áram. Szóltam a villanyszerelőnek, hogy legyen kedves ránézni, hátha az óra mellett van valami probléma. Amikor kijött mondta, hogy nagyobb a gond, mert a nulla is meg van égve már, de a hiba valószínűleg az oszlopon lesz. Ezt viszont ő nem tudja javítani, hívjuk ki az Elmű Hálózati szakembereit, akiknek 6 óra áll rendelkezésükre a hiba elhárítására. Szegény B nyerte meg a fogadásukat. Kellett írni a nevemben egy meghatalmazást (biztos, ami sicher alapon). Bejelentette a hibát, majd délután fél öttől várta a szerelőket. Első telefoni sürgetésre azt mondták (18:30 körül), hogy csak este 9-ig dolgoznak, hamarosan ott lesznek. (Egyébként az vicc, hogy a szerelőket a központ nem tudja elérni, hogy megadjon egy telefonszámot nekik, hogy tudják az embert értesíteni, ha mindjárt odaérnek. Nem várjál ott 6 órát.) Szóval maradt a várás, majd 2015-kor ismét telefon az ügyfélszolgálatra, hogy mi lesz már, mire azt közlik vele, hogy nem kell aggódni este 11-ig kiérnek, mert addig dolgoznak (sic!). Fél kilenckor meg is jelentek, majd mondták, hogy ez így szabálytalan, mert a fa körbe nőtte a vezetéket, melyet ők levágnak! Jött a sírás-rívás, hogy neeeeee! Megkönyörültek rajtunk és a szél által lengetett cseresznyefa húzta meg a kábelt, ami az oszlopon lévő bekötésből jött ki. Ezt kijavították, hál' Istennek.

Másnap jött a villanyszerelő és felszerelte a földkábelt fogadó szekrényt a kukatároló belső oldalára, melynek ára felért egy használt autó árával.

img_20171015_092145.jpg

Itt áll az ügy. Hétfőn irány az Elmű ügyfélszolgálat, hogy a bekötési papírt beadjam és megrendeljem a földkábel létesítését. Remélem, hogy november 15-ig kijönnek és megcsinálják, mert utána már nem bontanak utat. Igaz, hogy az oszlop mellett van egyből a kukatároló, de ismerjük a szolgáltatókat.

-g-

Nyílászárók I.

2017. október 15. - dulig

Megérkeztek a beltéri nyílászárók, valamint a külső és belső nyílászárók tokszélesítői is. Egyelőre csak lerakták. A jövő héten jönnek és rakják majd be az összes nyílászárót, valamint az utolsó szoba lambériázását és a kémény mögötti rész gipszkartonozását is akkor fogják megcsinálni.

img_20171014_205638.jpg

img_20171014_205652.jpg

img_20171014_205703.jpg

-g-

Esztrich

2017. október 15. - dulig

Ez volt az a rész, amitől nagyon féltem. Kedden este jött ki a kivitelező által felkért kőműves, hogy egyeztessünk, hogy s mint legyen. Jó, mert semmi nem úgy történt, mint ahogy előzetesen le lett egyeztetve. Ebből az lett, hogy ha nem kapja meg szerdán a pénzt a kivitelezőtől, akkor nem jönnek csütörtökön. Az nem lenne jó, gondoltam, így én jeleztem neki, hogy mindenféleképpen jöjjön, a pénzt intézem és majd elszámolok a kivitelezővel. Nem akartam, hogy ez az időpont is elússzon, mert akkor tényleg nem fogunk tudni idén beköltözni. Amivel elkeserített, hogy az anyagot nekem kell beszerezni. Nem volt jó ezzel a ténnyel kedden este 9-kor szembesülni.

Másnap reggel irány a Piramis Építőház. Siker: nulla. Annyira tele vannak fuvarral, hogy nem tudják kihozni. Egy hétre előre nincs szabad időpontjuk. Akkor jött egy váci tüzép, ahol volt cement, de sóderük nincs. Gyors telefonálás egy másik tüzépre, ahol nem volt nekik, de ajánlottak mást. Ő nem vette fel. Hívtam egy konténerest, aki az alaphoz is hozta. Ő visszahívást ígért. Lassan teltek a percek. Nem hívott. Már lassan dél volt, mikor újra hívtam. Tud hozni még aznap. Yeaaaaaaaaaaaaah! Visszahívtam a váci tüzépet, hogy akkor tudják-e a cementet még ma hozni. Ez is pipa.

Csütörtök reggelre megvolt minden, kivéve a polifoam szegélycsík, de azt hozta a kőműves.Jelezte, hogy kellene még 2 m3 sóder, mert nem biztos, hogy elég lesz a 7 cm betonhoz. Újra telefonálás. Nincs szabad kocsi, ami ki tudná hozni. Hát akkor marad a 6 cm. Mire visszahívtam a kőművest, hogy hát ez van, már hívott vissza a sóderes, hogy kiskocsival a Piramisból tud hozni, ha az nekem jó, kicsit drágább lesz. Inkább, mint hogy kisebb legyen a beton. Ez is pipa. Dél után egy órával már kész is voltak a betonozással. A végeredmény a következő:

  • Bejárat kívül:

img_20171006_165741.jpg

  • Bejárat:

img_20171006_165801.jpg

  • Fürdőszoba: itt a zuhanyzó lejtését - a vízszerelő javaslatára - kizsaluztuk, hogy majd a burkoló oldja meg. A kábeltévé csöve is még útban van, azt is meg kell addig oldani, hogy a lefolyó elférjen.

img_20171006_165730.jpg

  • Konyha és étkező:

img_20171006_165816.jpg

img_20171006_165827.jpg

  • Nappali és étkező:

img_20171006_165645.jpg

  • Hálószoba:

img_20171006_165712.jpg

  • Terasz:

img_20171006_165656.jpg

Az emeletről még nem tudtam fényképet készíteni, mert még nem lehetett létrázni a betonon, így arról majd később lesz kép.

A kőműves és a műszaki ellenőr is azt javasolta, hogy kis locsolókannával nedvesítsük a betont. Erre azért van szükség, hogy ne gyorsan száradjon ki a beton, mert huzatos a hely, mivel a nyílászárók nincsenek bent. Most 3-4 nap betonlocsolás következik.

-g-

Padló szigetelésének folytatása

2017. október 15. - dulig

Folytatódott a padló szigetelés és fóliázás. Az alábbi helyiségek készültek el három nap alatt:

  • Lépcső alatti rész:

img_20171006_165909.jpg

img_20171006_165921.jpg

img_20171006_165954.jpg

img_20171006_170020.jpg

  • Emeleti fürdőszoba és tároló: ide nem hungarocell került, hanem Rockwool Steprock ND lépésálló hangszigetelés 3 cm vastagságban. A széleken - mivel tekercsben nem kaptunk szegélycsíkot, ezért - 2 cm-es darabokat vágtunk félbe és tettük a fal és a többi szigetelés közé, hogy meggátoljuk a hang továbbterjedését.

img_20171006_165858.jpg

  • Bejárat:

img_20171006_170008.jpg

  • Nappali és étkező:

img_20171006_170055.jpg

  • Konyha: itt a kilógó lefolyócsőre tettem plusz szigetelést, hogy a beton ne nyomja meg.

img_20171004_202811.jpg

  • Kémény: a kifolyó kondenzvíz kivezetését ötrétegű alumínium csővel fogja megoldani a vízszerelő. A kivezető és a cső összekötése pedig még várat magára, amit bipolán csővel fogunk összekötni.

img_20171006_170040.jpg

  • Hálószoba:

img_20171006_165941.jpg

  • Terasz: a terasz és a bejárat zsaluzása egy nap alatt készült el. Teljes felületén kapott hőszigetelést, nem lett elhagyva a szélétől 10 cm.

img_20171004_202727.jpg

img_20171004_202712.jpg

  • Bejárat kívül:

img_20171004_202654.jpg

Aznap délután megérkezett a 0,4-es sóder (7 m3), valamint a cement (17,5 q) is, melyet kézzel kellett az autóról lepakolni.

img_20171006_170107.jpg

-g-

Elmaradt munkák folytatása

2017. október 15. - dulig

A héten itt voltak az ácsok és folytatták a korábban itt hagyott és befejezetlen munkákat, hogy a betonozásnál legyen fal, ami megtámasztja a betont. Az emeleti fürdőszobában gipszkartonoztak.

A nappaliban megcsinálták a szerkezet megerősítését, hogy a nagy teher ne húzza lejjebb a gerendát, valamint  befejezték a lambériázást.

img_20170926_190000.jpg

img_20170929_153014.jpg

img_20170929_152955.jpg

Elkészült a lépcső korlátja oldalt és fent is, mely korábban nem volt a kivitelezendő munkák között. A lépcsőnél a látszó rész a két oldalon lambéria lesz, míg alatta a vécében gipszkarton.

img_20171015_092158.jpg

A vécében a is felrakták a gipszkarton falakat. A hátsó borításból majd le kell vágni a pontos méretre, ha a lépcső szerkezete elkészül. Ezen a képen látszódik, hogy a jobb oldalon hol fog elférni a szellőző, mert a gipszkarton felszerelése után, már nem lesz látható.

img_20171014_205526.jpg

img_20170929_153047.jpg

Az emeleti szobákban megcsinálták a padló hang- és hőszigetelését. A párnafák - elvileg - mindkét oldalára hangszigetelő csíkot ragasztottak és közéjük került a Rockwool szigetelés. Erre került rá a vastagabb OSB lap, amire már a laminált parketta fog menni. A szobákban lambériáztak is. Az utolsó szobában megint elfogyott a lambéria.

img_20170926_190028.jpg

img_20170926_190013.jpg

-g-

süti beállítások módosítása